Célok
A NORDENIA határozott célokkal rendelkezik a fenntarthatóság terén. A vállalat mindent megtesz a célok elérése érdekében, és az iparág legfontosabb szervezeteinek tagjaként támogatja a fenntartható fejlődést.
Ralph Landwehr, a NORDENIA INTERNATIONAL AG Igazgatósági Tanácsának elnöke
Mostanában nem telik el nap anélkül, hogy a fenntarthatóság kérdése szóba ne kerüljön. A világon elsőként 1987-ben, az Egyesült Nemzetek Szervezete határozta meg a fenntarthatóság fogalmát és elvi alapjait, mely szerint a gazdasági, társadalmi és ökológiai szempontok egyenlő jelentőséggel bírnak: az elgondolás alapvetően egyszerű. A cél a jobb életszínvonal biztosítása a jelen és a jövő generációinak.Alapvetően fontos, hogy a vállalati döntéshozatalok során a fenntarthatóság három dimenzióját, azaz a környezetvédelmi, társadalmi és a gazdasági hatékonyság szempontjait egyforma mértékben kell figyelembe venni. Ez a három terület kölcsönösen függ egymástól. A gazdasági siker kizárólag hosszútávon érhető el, egyéb esetben csakis az ökológiai és társadalmi környezet kárára lehetséges. Másrészről viszont a vállalatok csak akkor tehetnek a környezetükért, ha gazdasági szempontból versenyképesek tudnak maradni.
Az ökológiai fenntarthatóság alapvető követelménye a szén-dioxid kibocsátás csökkentése, valamint az energia hatékonyabb felhasználása. A társadalmi fenntarthatóság tekintetében a kiválasztás, valamint a munkavállalók megtartása a legfontosabb, gazdasági szempontból pedig a piaci és pénzügyi kockázatok felismerése és elkerülése áll a lista élén, ahogyan azt a nemrégiben végzett felmérések is alátámasztották.
Ezek olyan kérdések, amelyekkel a NORDENIA mintegy 40 éve foglalkozik. A stratégiánkkal összhangban nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóság megvalósítására a hozzáadott érték-lánc teljes hosszán.
A fenntarthatóság kétség kívül igen összetett terület – ezért is fontos, hogy operatív szinten meghatározott intézkedéseket tegyünk. Ennek érdekében két évvel ezelőtt, Dr. Herbert Bader vezetésével létrehoztuk a fenntarthatósági csoportot. Azóta az egyes leányvállalatok fenntarthatósági megbízottjaival együttműködve kitűztük a célokat, felmértük az optimalizációs lehetőségeket, valamint megvalósítottuk a fenntarthatósági elvek gyakorlati alkalmazását is. Mindeközben folyamatosan nyomon követtük, hogy az egyes intézkedések milyen hatással voltak az ügyfeleink elégedettségére.
FenntArthAtóság A NORDENIA cégcsoportnál

Külső tevékenységek
Minél több egységes, iparágakon túlmutató fenntarthatósági cél létezik, annál hatékonyabbak lehetnek a vállalatok egyéni intézkedései. A NORDENIA is csatlakozott az ágazat fenntarthatósági bizottságaihoz és a különböző szervezetekkel közösen közreműködik a vállalat határait meghaladó egységes célok felállításában és megvalósításában.
Flexible Packaging Europe (FPE) fenntarthatósági bizottság
www.flexpack-europe.orgSustainable Packaging Coalition (SPC)
www.sustainablepackaging.org
IK Industrievereinigung Kunststoffverpackungen e.V. (Németországi Műanyag- Csomagoló-ipari Egyesület)
www.kunststoffverpackungen.de


